Mit adott nekünk

Gyerünk, iVértező, írjatok!!!

Péter
...

Bence
...

Levente
...


Péter

Most, hogy vége lett a Vértezőnek, egy kis jó értelemben vett kettősséget tapasztalok, mert egyrészt az egész lezárult, és ahogy volt ez a másfél év, egy intenzív, teljes, kerek és élményteli megtapasztalása volt annak, ahogy Schönstatt működik az emberben és az emberek közt. Az emberben, mert magamat ismertem meg jobban, és magammal lettem jobban tisztában, a magam nevelésében járok egy pár lépésessel előrébb, még ha a cél nyílván messze is. De a mozgalom adott keretet a csapat kialakulásának, az együtt elvégzett másfél év hozta össze azt a közösséget, amit iVértezőnek nevezünk.

Ugyanakkor még mindig élnek bennem az előadásokból, megtapasztalásból, a közösségből szerzett gondolatok, amik még ma is formálódnak bennem és formálnak engem. Ilyen szempontból szerintem ez soha nem is fog lezárulni bennem, hanem mindig tovább fog mozgatni, és ezért tudom mondani rá, hogy örök élmény marad.

Szabolcs
...

István
...

Jakab

A Vértezőről mindig is a schönstatti vezetőképzőre asszociáltam, amit persze a már vértezettek mindig tompítottak, hogy nem egészen az. De azért van benne valami. Úgy vágtam bele, hogy nem feltétlenül szeretnék csoportot indítani, vagy a fiúmozgalom vezetésében részt venni, viszont akiket láttam, hogy valószínűleg jönnek a Vértezőre, velük szívesen voltam együtt. A későbbi alkalmakra kialakult egy olyan közösség, ahová szívesen tartoztam, nem az volt bennem, hogy már megint egy olyan hétvége, amikor el kell menni valahova, hanem együtt lehetünk, és közösen fejlődhetünk. Mert szerintem a Vértező lényege az önismeret és az önnevelés fejlesztése keresztény, schönstattos alapokon. És miután felkerültem Budapestre, pont jól jött egy ilyen lehetőség (kb. a középiskolai hittan/hitélet folytatásaként).

Az alkalmakon az előadások inkább csak arra a napra, esetleg egy hétre adtak lökést, persze azért voltak mély gondolatok is, amik megmaradtak, engem inkább maga a társaság motivált, a mai napig minden nap jelez a telefonom a jelmondatunkkal.

A mestermunkámról annyit, hogy az elején kicsit féltem, hogy nem fog beválni, de mióta elkezdtem, sikeres és még élvezem is.



István
A Vértező másfél éve azért tudott olyan mélyre hatni bennem, mert egy rendszeres keretet adott az inspirációnak: annak, hogy akarjak, és tudjak megváltozni! Hiszen a havonta kapott kis feladatok felismertették velem, hogy mindig van lehetőség az újrakezdésre: ez a folyamat (hogy ilyen műszaki/matematikai kifejezéssel éljek) nem egy monoton növekedő görbe, hanem bizony számtalan alkalom adódik (és szükséges) az újrakezdéshez. Mert az önnevelés az valahol túlmutat rajtunk, és önerőből nem megy… Az pedig, hogy havonként olyan emberekkel találkozol, akikben mindig van valami amiért fölnézhetsz, és amit csodálhatsz bennük megtanított két dologra: (1.) nem csak ebben a 11 fiúban van csodálni való, hanem érdemes másokat is közelebbről megismerni, (2.) mindig és mindenkor küzdhetünk a magunk jobbá válásán.És most leírhatnám, hogy a Vértező milyen gyökeresen megváltoztatta az életemet… - ha igaz lenne. De nem az: nem gyökeres változást okozott, inkább csak önmagam egy kicsit jobb változata lettem.

Józsi
...

Keve

A Vértező másfél évének élményeiből 3 dolgot szeretnék kiemelni:

1. Példák: még amikor csak ismerkedtem Schönstattal és az emberekkel, már akkor is feltűnt, hogy akik schönstatti szellemiségről, kegyelmi tőkéről, szeretetszövetségről, stb. "prédikálnak",  kivétel nélkül nagyszerű emberek és hiteles keresztény életet élnek. Hát ez a Vértezőn még inkább így volt. Minden egyes emberre, akikkel a Vértező során találkoztam (előadó, vezető, vértezett), fel tudtam nézni és példaként tudtam tekinteni. Számomra ez azért volt különösen pozitív élmény, mert az ilyen példák voltak képesek motiválni arra, hogy én magam is elinduljak a fejlődés, példává válás útján.

2.Önismeret, önnevelés: a Vértezőn elég sokat foglalkoztunk ezzel a két dologgal. Hiszen a Vértező központi eleme, hogy önálló, szabad, szilárd jellemekké váljunk. Természetesen nem arról van szó, hogy a Vértező végére megismertem és megneveltem magam. De foglalkoztunk vele rendszeresen, beszélgettünk róla közösen, időt szántunk rá, törekedtünk a jobbra, elindultunk-megálltunk, de megint elindultunk. Ezért volt nagyon nagy lehetőség a Vértező, mert tudtam, ezekkel a dolgokkal igenis foglalkozni kell és egyedül (egyetem, suli, munka, stb. mellett) nagyon nehéz. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg kis konkrét praktikát ismertünk meg arra, hogyan lehet haladni ebben a témában. Ezek bizony a Vértező után is nagyon jól jönnek.

3. Közösség: ez számomra talán a másfél év legnagyobb ajándéka. Miközben új barátságok születtek és a régebbiek meg elmélyültek, olyan közösség lett belőlünk, ahol hasonló élethelyzetben lévő fiatalok tudtak együtt beszélgetni/gondolkodni és ezáltal fejlődni. És csapatban nyilván sokkal könnyebb. Nagyon nagy ajándék egy olyan közösség tagjának lenni, ahol mindenki annyit ad bele, amennyit szeretne,  ahol van helye munkának, komolyságnak, viccelődésnek, szórakozásnak. Ahol mindenki azt mond/kérdez, amit akar. Ez egy olyan közösség, ahova szívesen mentem, akkor is, ha nagyon nagyon fárasztó hetem volt, mert minden alkalom hatalmas lendületet adott. Tudom jól, hogy ezekhez az emberekhez bizalommal fordulhatok késöbb is.

A Vértező alatt folyamatosan kaptam. Nekem annyi volt a „dolgom”, hogy elmenjek az alkalmakra. Hát azt hiszem, ez elég jó üzlet volt.


Bálint
...

Fülöp
...


Ádám

A Vértező IV. évfolyamát kísérőként segítettem, így számomra ez a másfél év elsősorban szolgálatot jelentett. Azonban szép volt hónapról hónapra megtapasztalni, hogy ezek az alkalmak nem csak munkává, hanem töltődéssé is váltak a számomra. Ebben sokat segítettek az előadások, maguk az előadók, személyes példájuk, és az, hogy hasznosnak érezhettem magamat, kiteljesedhettem a feladatban.

Nagyon erős közösség formálódott a csoportból, amelynek én is a részévé válhattam. Számomra különösen is fontos volt, hogy személyes, valódi kapcsolatokat alakítsak ki a fiúkkal, örülök, hogy nagyrészt ez is megvalósulhatott.

A résztvevők példájából pedig én magam is sokat épültem. Jó volt látni, hogy milyen komolyan vették önmaguk mélyebb megismerését, saját önnevelésüket és később a Mestermunkák átgondolását. Ez engem is arra sarkalt, hogy komolyabban, lelkiismeretesebben próbáljam végezni a kitűzött feladatokat.

A legszebb pedig talán az volt, hogy a Vértező korábbi hagyományai és az alkalmakba fektetett saját, gyakran hiányos törekvéseim és odaadásom sokszoros gyümölcsöt hoztak. Hála érte az előző évfolyamoknak és a Szűzanyának!