Közösségi Hely

„Olyan világban élünk, ahol fiatalként egyre nagyobb szükség van az otthonra. Fontos, hogy minél inkább és minél gyakrabban tapasztaljuk meg az otthonosság érzését, annak lehető legmélyebb formájában. Szeretnénk otthont kapni és otthont teremteni. Nem pusztán a magunk számára. Szeretnénk, ha a Szűzanya a fővárosba is „beköltözne”. Egy helyet szeretnénk a számára, ami egészen az övé és egészen a miénk is. Egy állandó otthont ifjúsági közösségünk számára.”
 
A Közösségi Hely célja az, hogy fizikailag és lelkileg is otthont adjon számtalan budapesti ifjúsági csoportunk és programunk számára, ezzel segítve lelkiségünk és közösségünk elmélyítését. Az igény azért jelentkezett, mert ilyen konkrét közösségi hely korábban nem állt rendelkezésre, így családoknál, albérletekben, plébániákon gyűltünk össze, de nem volt biztos helyünk. 2011 szeptemberében hirdettünk meg egy imakilencedet a Közösségi Hely létrejöttéért. 2012 júniusában, az imakilenced lezárása előtt pár nappal talált ránk egy felajánlás, így a nyári felújítások után, 2012 szeptembere óta használjuk ezt az albérletet. Azóta itt tartják ifjúsági csoportjaink az alkalmaikat, itt tartjuk a hittant kéthetente hétfőnként, péntekenként hajnali imádságokat, illetve több hétvégi programot is (Vértező, lányhétvégék, farsang, stb.). Fiataljaink gyakran napközben is betérnek a Közösségi Helyre pihenni, tanulni az órák között, vagy éppen ebédelni egyet közösen.

A Közösségi Hely keresésekor megfogalmazott vágy: szeretnénk, ha a Szűzanya a fővárosba is „beköltözne”, továbbra is bennünk van. Megfogalmaztuk azt a vágyunkat, hogy szeretnénk, ha Óbudavár után Budapesten is épülne egy schönstatti kápolna. Ennek első kézzelfogható jele, hogy készíttettünk egy schönstatti Mária-képet, ami majd a budapesti szentélyünk oltárképe lesz, addig pedig a Közösségi Hely háziszentélyében helyezzük el.

A Közösségi Hely fenntartása természetesen anyagi áldozatokkal is jár. Kérjük, ha teheted, rendszeres vagy alkalmi adományoddal segítsd a Közösségi Hely fenntartását. Bővebb információ a Közösségi Hely honlapján. Köszönjük!

Címünk: 1114 Budapest,Villányi út 3.

Amennyiben szeretnél értesülni rendszeres (hittan, hajnali imák) és alkalmi programjainkról, egyéb eseményekről, kérjük iratkozz fel levelezőlistánkra. A lista címe: sicc[kukac]schoenstatt.hu
Feliratkozás