Schönstatti utunk

2009 februárjában a Fiúmozgalom új intézménnyel gazdagodott, nevezetesen a Vértezővel. Ezen alkalommal 7 lelkes fiatal vállalkozott arra a feladatra, hogy három féléven keresztül havonta egy vasárnapot együtt töltve munkálkodjanak önmaguk nevelésén és a mozgalom fejlesztésén. Az előre megtervezett programban szerepelt a félévek végén lévő lelkigyakorlat, illetve a képzés zárása, a schönstatti út, 2010 szeptemberében. Számos közös élménnyel gazdagodtunk, és számos próbát is kiálltunk együtt. Az élet úgy hozta, hogy az első félév végén meg kellett válnunk egyik társunktól, aki külföldi távolléte miatt nem tudta tovább folytatni velünk a Vértezőt hónapról hónapra, így imáinkban hordoztuk tovább egymást.

A schönstatti út megvalósíthatóságát is több időbeli nehézség fenye-gette. Erre reagálva a nyár elején komoly kegyelmi tőkegyűjtésbe kezdtünk, hogy létrejöhessen, és valóban gyümölcsöző lehessen az első Vértező évfolyam megkoronázásának tervezett esemény. Imáink meghallgatásra találtak. Végül az eredeti tervnél még valamivel hosszabban is időzhettünk az ősszentély közelében, teljes létszámban.
 

Az együttlét egyszerre volt kikapcsolódás, lelkigyakorlat, értékelés, és jövőbe tekintés. Otthonunk az erdőszéli Patris Verlag volt, lelki vezetőnk és előadónk pedig Stefan Strecker schönstatti atya, aki igen alapos felkészültségével, odafigyelésével, és bőkezűen ránk fordított idejével tisztelt meg minket. Igazán jó gondolatokat hallottunk, mind közösségileg, mind személyesen. Újra tudtuk élni együtt a másfél év örömeit, tapasztalatait. Bemutatásra kerültek az utolsó félév programjaként szereplő mestermunkák is. Ki-ki megtervezhette saját célkitűzéseit a közeljövőre vonatkozólag, majd ennek fényében lefektettük a következő – immáron nem kísérleti jellegű – Vértező évfolyam alapjait. A záró estén munkatársi szerződést kötöttünk a Szűzanyával, és átvettük az okleveleket, melyek közös munkálkodásunkat tanúsítják. 

Az úttól persze nem volt idegen a szórakozás sem. A sok nevetés mellett voltunk afrikai stílusú misén, játszottunk nemzetközi focit a Sion-hegyen, és jóval eredményesebben szerepeltünk a magyar válogatottnál! Egy texasi atyával beszélgetve építettük az amerikai kapcsolatokat is, a hazafelé vezető úton pedig konvojban haladtunk Münchenig, Stefan atya kocsijával kiegészülve. Itt látogattuk meg Tilmann atyát, majd pedig a naplementében könnyes búcsút vettünk a müncheni Schönstatt központtól, ahol négy atya lengette a fehér zsebkendőt kigördülő kölcsönbuszunk után. 

Egy szép élménnyel a hátunk mögött, megerősödve értünk haza, hogy belekezdjünk a további munkálkodásba.