Mit adott nekünk a Vértező?

Tomi

Mint az egyik kitalálója és főszervezője, valamit egyben az első évfolyam résztvevője is, kicsit összemosódik bennem, hogy mit adott mint résztvevőnek, és mit adott mint szervezőnek.
Ami független e kettőtől, és sokat jelentett, hogy abban a másfél évben tartoztam valahova. A havi rendszeres találkozások, az azokra való készülés egy állandó, ismétlődő, jól kiszámítható keretet adtak. Akkor nem éreztem, hogy ez nagyon számítana, de így visszatekintve nagyon meghatározó volt. Aztán ami ebből következik, hogy kaptam egy olyan közösséget, ahol amellett, hogy olyan kérdésekről lehetett együtt gondolkozni, amik mindenkit érdekeltek, egy tényleges közösség is voltunk. A heti levelekkel a havi egy találkozás ellenére szinte napi kapcsolatban voltunk, hordoztuk egymást az élet megpróbáltatásain át, ami tényleg könnyebbé tette a gondok leküzdését.
A hallgatott előadások, a megismert emberek, a velük való beszélgetések, a Vértezőn túlmutató velük való kapcsolat, önmagában nagyon sokat adott, számomra mégis két másik sík adta a legtöbbet.
Az egyik, hogy Tamással, aki szintén kitalálója és szervezője volt a Vértezőnek, együtt kellett dolgoznom. Mi ketten sok mindenben nagyon különbözőek vagyunk. Szemléletmód, munkatempó, fontossági sorrend… Viszont a feladatokat együtt kellett megoldanunk, és közös pontot kellett tenni a végére. A harcok, a kompromisszumok, a meggyőzés tudománya, a kiállás azért, amit máshogy gondolok, és emellett megoldáskeresés... Szóval nekem ezekben a dolgokban való fejlődés adta az egyik legtöbbet. Szinte nap, mint nap tapasztalom a munkahelyemen ennek előnyét.
A másik, ami szintén nagyon fontos és szebbé teszi az életem, hogy a Vértező megerősített abban, hogy jó ember vagyok. Tudom, honnan jövök, tudom hova tartok, és tudom, hogy ahogy élek, ahogy gondolkozom az jó, Istennek tetsző, és az üdvösség felé visz. Nagyon jó ezt tudni, és a Vértezőnek köszönhetem, hogy ebben megerősödtem.

Tamás

Volt szerencsém ott lenni a Vértező ötletének születésekor. Valami komolyat szerettünk volna. Olyat, amiben végre nem mi mondjuk meg a tutit, hanem jó emberek, igaz emberek jönnek, és segítenek: válaszolnak a kérdéseinkre, kinyitják szemünket valami újra, rendbe teszik bennünk, ami kusza, vagy csak elmesélik, ők hogyan élnek, hogy élik meg keresztény hivatásukat.
Kemény munka volt, míg elérkezett a kezdő alkalom, a Megérkezés a Bory-várban! Sokat vártunk, és tele voltunk reményekkel. És egy remek csapat jött össze! Jó volt érezni, hogy közösen akarunk valami nagyot, valami szépet.
Azt kell, hogy mondjam, hogy a Vértező szinte maradéktalanul beteljesítette azokat az elképzeléseimet-vágyaimat, amelyekkel nekiálltam. Nagyon szép imádságos és mély időszak volt. Ugyanakkor nagyra vágyó és lelkesítő, szép, új gondolatokat hozó.
Kiváló embereket hallhattunk a másfél év alatt, akik egytől-egyig olyan hiteles példát adtak, hogy a saját magam eszménye mindennek fényében szintén egyre jobban kibontakozhatott.
Szép volt megtapasztalni alkalomról alkalomra a közösség egységét. Annak kisebb-nagyobb viharait és újbóli békéjét. Szép volt hordozni egymást imáinkban, és megtapasztalni az összetartozást a nehezebb időszakokban.
A záró schönstatti út pedig egészen csodálatos módon varrta el a még kusza szálakat. A lelki otthonosságnak egy olyan szép élményét adta, ami azóta is sokat jelent. A közös munkatársi szövetség megkötése pedig egy olyan momentum volt számomra, - és talán valamennyiünk számára, - amiben egy új irányt találtunk keresztény küldetésünknek: a Szűzanya munkatársaiként jelen lenni, és dolgozni a hétköznapokban.

Viktor

Nekem (igazából meglepő módon) otthont, családot adott. Egy egymásról tudó, egymásra odafigyelő emberi közeget, egy nagyon sajátos másfél évben.
A heti leveleknek köszönhetően megvan e másfél évnek a teljes krónikája hétről hétre, ami hatalmas érték.
Nagyon jó volt, hogy végre hallhattunk embereket, végre nekünk mondtak dolgokat (jó dolgokat :-)), hogy lehetett kérdezni, és nem nekünk kellett megpróbálni okosnak lenni.
Jó, hogy nem csak két-három órára, hanem egy egész napra jöttünk össze alkalmanként, és még jobb, hogy voltak többnapos összejövetelek.
Sokat ért, hogy a Megérkezés és a záró schönstatti lelkigyakorlatot a szervezők nagyon jól összerakták - és egyáltalán: hogy nekem nem kellett szervezni.
Lehetett örülni és tanulni, többé válni a Vértező közben és általa: Hogy sokkal több a készség, amint az adottság, a készségek pedig fejleszthetők, vagyis én sem vagyok elveszve :-) ... hogy zuhanó repülőn nincs ateista ... hogy Jézus sem a keresztet szerette, hanem az embereket ... hogy a kudarc nem vég, hanem kezdet :-) ... hogy egy férfinak is lehet hivatása a családja...
Szép abba belegondolni, hogy a vértezősök mennyi mindenben lehettek már eszközök a Fiúmozgalomban és „azon túl” is (pl. budapesti Kentenich pedagógiai előadások, Bence kórusa). És hogy lehet azt hinni, hogy a szűk és tágabb környezetüknek fognak még jót és örömöt hozni Mária vértben járó szövetségesei.

Miki

Amikor elkezdtük, engem az motivált leginkább, hogy mi formáljuk a magunk ízlése szerint, mivel általában mindent készen, megrágva kapunk. Vonzó volt, hogy elég jó társaságnak ígérkezett az első évfolyam. Akkoriban pont arra volt szükségem, hogy találjak egy közösséget és a nyomasztó egyetem mellett egy kicsit éljek is. Persze munka volt ez is, de teljesen másképp.
Szép lassan megismertük egymást, közösséggé kovácsolódtunk. Meghallgattuk egymás gondját-baját, figyelemmel követtük, segítettük a másikat és imádkoztunk egymásért. Rengeteget segített abban, hogy célokat és eszközöket találjunk, amiért dolgozhatunk nap mint nap. Ha nehézségekbe ütköztünk, akkor egymást segítve túl tudtunk jutni rajta, ki tudtuk hozni egymásból a még jobbat.
Az előadások nagyon nekünk szólóak voltak. A Vértező keretein belül olyan emberekkel találkozhattunk, akikkel egyéb úton igen nehezen lehetett volna, és főleg olyan helyzetben, hogy abszolút a saját egyéni kérdéseinkre keressük a személyes választ. Nagyon jó volt megtapasztalni azt a fajta figyelmet és segítőkészséget, ami felénk irányult. Amikor a 94 éves Placid atya is első megkeresésre rögtön ugrott a naptáráért és mondta, hogy mikor ér rá. A többiek szintúgy... Az előadások és a magunkban ébredt gondolatok nyomán feladatokat kerestünk és személyes elhatározásokat. Ezekben a feladatokban tudtunk nevelődni, fejlődni. Persze sokszor elbuktunk, és elkeseredtünk, de mindig tovább tudtunk menni és ezáltal erősödtünk. Néha voltak konfliktusok egymás közt is, de ezek is összébb kovácsoltak minket. Nagyon jó volt megtapasztalni a közösség épülésének ezeket a fázisait.
Személyesen nekem az imaélet fejlődése volt a legszebb gyümölcse, és az egyik legnagyobb feladata. Jó volt látni, hogy a többiek is hogyan változtak a közösség hatására, és, hogy mit jelentett végül a Vértező, összevetve az indulással. A végén láthattuk, hogy milyen derék munkát végeztünk és, hogy egy jó dolgot hoztunk létre!

Ádám

Hogy mit adott nekem a Vértező? Ha legegyszerűbben akarom megfogalmazni, akkor Schönstattott. Jómagam ugyanis, úgy mondtam igent a Vértezőre, hogy előtte nem igazán ismertem még a mozgalmat, igaz ugyan, hogy tagja voltam a „Csirkéspalacsinta” csapatnak, de pécsi tanulmányaim miatt csak mint a „levelező tagozat”. Így hát a Vértező másfél éve alatt rengeteget tanultam Schönstattról egyrészt a meghívott előadóktól másrészt a többi vértezőstől, legyen szó tárgyi tudásról, vagy arról, hogy hogyan lehet igazi schönstattiként élni és dolgozni a hétköznapokban. Jó volt megismerni azokat, akik rengeteget tettek és tesznek a magyar mozgalom előmozdításáért.
Továbbá kaptam egy nagyon remek - kiváló emberekből álló - schönstatti közösségét, ahol mindenkinek célja volt a másfél évvel és ez rengeteg motivációt adott és sokszor mozdított ki egy-egy mélypontból. A februári „igen” rengeteg plusz feladatot is jelentett, már ha csak arra gondolok, hogy mindig meg kellett szervezni, hogy ráérjek a havi alkalmakra, ami korántsem volt egyszerű, és a heti rendszerességgel írott heti levelek vagy az alkalmakon a következő hónapokra vállalt plusz önmegtagadások ill. személyes vállalások is sok energiába kerültek. De közben is éreztem, így utólag visszanézve meg pláne látom, hogy rengeteg hasznom származott ezekből.
A vállalt feladatok teljesítése vagy legalábbis a próbálkozások közben pedig nagyon jól megismerhettem önmagam. Ráébredtem, hogy mik a gyengeségeim, mik azok a tulajdonságaim, amik igencsak hátráltatnak egy feladat végrehajtásában, vagy mik azok a célok, amik motiválnak, amikért lelkesedni tudok. A havi alkalmak pedig rendszert vittek az életembe, ami nagyon-nagyon jó dolog, főleg most, rendszer hiányában érzem ezt.
Amikor eldöntöttem, hogy belevágok, azt gondoltam, hogy ez egy nagyon jó lehetőség, hogy az ember sok munkával egy kicsit jobbá váljék, és ebben azóta sem kellett csalódnom.

Bence

Számomra a Vértező súlypontja az a gondolat volt, hogy önmagunkat neveljük, de közös erővel, egymás segítségével, és ez által többre megyünk, mint egyedül.
Kezdetben adott egy jó társaságot, és egy jó célt, hogy együtt csiszoljuk azt a személyiséget, amivel hátralévő életünkben sáfárkodni fogunk.
Aztán adott találkozásokat hiteles emberekkel. Adott megerősítést a sejtéseimben, és láthattam, hogy nem csak én gondolom és teszem így a dolgokat. Adott szervezett kereteket az önmagamra figyelésre, tapasztalataim dokumentálására és megosztására, amely sokat segített a konkrét megvalósításban. Terepet adott a gondok és örömök megosztására, és az egymás hordozására.
Egymás hordozása során tovább gyakorolhattuk az imát, és igen nagy imatőkével járkálhattunk a világban, ez pedig meghozta a gyümölcsét. Sok jó szót és bátorítást kaptam, melyeket elraktároztam a nehéz napokra. Gyakoroltuk egymás nagynak látását, és a többiek nagynak látása saját naggyá válni akarásomat is erősítette. Kaptam sok közösségi élményt, melyekre szívesen emlékszem. Fontos szeletkéje volt életem egy izgalmas szakaszának. Jó volt, hogy együtt is éltük a Szűzanyával kötött szövetségünket.
És a végén a tapasztalatból bölcsesség lett, a küzdelemből erő, a lelkesedésből tett, a jó szóból barátság, az imádságból istenkapcsolat, a munkából gyümölcs. Megtanultam jól használni azt, ami adatott.

Bálint

Fél évvel az első évfolyam elindulása előtt kezdtem el tevékenyebben is részt venni a Fiúmozgalom életében, így számomra a Vértező első körben a mozgalommal és tagjaival való mélyebb kapcsolatot jelentette. Aztán a Megérkezéskor lelki értelmet is nyert. Úgy éreztem, Isten és a Szűzanya teljes, feltétel nélküli bizalmat kér általa. A Vértezővel párhuzamosan készültem bérmálásomra, és lelkileg épp mélyponton voltam. A megváltozott kapcsolati viszonyok miatt átértékeltem a fontos dolgokat az életemben. Ebben a helyzetben hívott Isten arra, hogy egészen Rá figyeljek, és oda menjek, ahova küld.
Az első félév remekül zajlott, minden alkalom után lelkileg feltöltődve tértem vissza Pécsre, s ennek gyümölcseit a bérmálásomkor is tapasztaltam. S mintegy megkoronázva az első időszakot, a júliusi lelkigyakorlaton megkötöttem a Szeretetszövetséget. Ekkor már tudtam, hogy a Szűzanya kicsit másfajta folytatást képzelt el számomra a Vértezőben: lelkivezetőm tanácsára 2009 augusztusában tizenegy hónapra elmentem Franciaországba, egy nemzetközi evangelizációs iskolába. Az oktatás teljesen franciául zajlott, én pedig nyelvtudás nélkül mentem ki. Viszont tudtam, Isten nem ad olyan feladatot, amihez ne adna segítséget is. A Szűzanyával kötött szövetség, és a vértezősök imái, heti levelei hatalmas lendületet, lelki erőt adtak. A franciaországi tematika illeszkedett a Vértező beosztásához. Ősszel saját helyünk felismerése a világban, az Egyházban, tavasszal pedig gyakorlati megvalósítás. Esetemben három evangelizációs misszió (utcán, egyetemeken, közép- és általános iskolákban, plébániák mellett). A befejezés pedig ugyanúgy Schönstattban volt. Én pont a szövetségkötésem évfordulóján lehettem ott, s így az Ősszentélyben, mise keretén belül újíthattam meg. Deo gratias!
A Vértező nagyon fontos sarokpontja lett az életemnek, nevelődtem általa. Bár voltak nehézségek a kezdeteknél, és nem volt könnyű felismerni, hogy pont azzal folytatom a vérteződést, ha elhagyom az országot egy időre, de összességében remek volt!