Josef Engling a hétköznapok szentje

Képzeljünk el, egy púpos, hajlott testtartású, beszédhibás, átlagos IQ-val rendelkező fiúcskát. Micsoda irigylésre méltó alapok ezek... Mit tudhat egy ilyen ember kezdeni a jó fellépés, a szépség és a zsenialitás világában? Első nekifutásra, nem jósolnánk neki egy sikeres életet. Vagy mégis?! Ha igen, hogyan?

Az első sorban említett adottságai, mind igazak, de ezek nem önmagukban álltak. A hajlott testtartáshoz bivaly erő párosult, a bivaly erőhöz pedig szelídség. A beszédhiba tőszomszédságában megtalálhatjuk az elfogadás és a küzdeni akarás különös elegyét. Az átlagos szellemi képességek pedig vasszorgalommal párosultak. Családi háttere szempontjából meghatározó volt édesanyja, aki minden odaadó gondoskodása mellett, egy rendkívül erős egyéniség volt. Anyja mellett megtanulta József a rendkívüli próbatételek és áldozatok elviselését.
Most feltehetjük a kérdést? Hogyan tud ebből kinőni a szentség? Mit jelent az, hogy hétköznapi szentség?

Kezdjük ott, hogy József 12 évesen elsőáldozó lett. Ez az esemény nagyon mélyen érintette. Olyannyira, hogy amikor a plébánosuk a röpimákról beszélt, a következő jelmondatot választotta: „Mindent Jézus kedvéért!”. Ebből is látszik, hogy a korához képest rendkívül céltudatos fiú volt. Olyan hihetetlennek hangzik! Egy felnőtt ember szájából sem hétköznapi ez a kijelentés. Gyermekkorától fogva megtaláljuk azt a belső igényt, hogy cselekedeteit Isten szeretete felé irányítsa. Itt nem csak az imádságról van szó, hanem a hétköznapi kötelességeiről, az iskoláról, az embertársaihoz való viszonyáról. Az elsőáldozás utáni időszakhoz tartozik az a „meggondolatlan” döntése, hogy missziós pap lesz. Olvasott egy újságcikket és megtetszett neki a papság gondolata. Egyszerűen egy belső vágyat érzett a papság iránt. Ez nagy feladat volt számára, mert nem volt egy központi figura. A korlátait ismerte, sokszor el is bukott, de nem adta fel a hivatását. A választása helyességét és az életcélja kibontakozását teljes mértékben Máriára, mint gondoskodó Égi Édesanyjára bízta.
Ilyen háttérrel és lelkülettel lépet be Engling a palottinusok schönstatti kollégiumába. A kollégium lelki vezetője Josef Kentenich volt, akinek az volt szívügye, hogy ráébressze a kollégistákat arra, hogy a különböző megváltó ideológiai irányzatok világában bizony van létjogosultsága a kereszténységnek! A keresztény egyéniségnek. Szemben az akármilyen tömegemberrel, a keresztény tömegemberrel is, aki csak azért jár templomba, mert a többiek is járnak.
Kentenich atya az egyéniséggé  válást nem önerőből képzelte el, hanem Mária közbenjárásával. Azt olvasta ki az idő jeleiből és a történelemből, hogy ahogy Mária eddig is felpezsdítette az egyházat, most is meg fogja tenni. Ennek fényében alapított a kollégistákkal egy Mária kongregációt azzal a céllal, hogy bebizonyítsák Máriának a legmagasabb fokú kötelességteljesítésükkel szeretetüket és elhatározásukat, miszerint „szabad, szilárd önálló személyiségekké szeretnének válni” azért, hogy ezzel Máriától kegyelmet eszközöljenek ki, és Mária kezében eszközökké váljanak, hogy Krisztus képmását ráégessék erre a világra. Ennek a célnak tudatában serényen gyarapították a fiúk a  „kegyelmi-tőkét”, áldozataikkal és kötelességteljesítésükkel.
Ebben is élen járt Engling. Az átlagosból osztályelső lett, a beszédhibásból vezető. Ebben az időben választott egy újabb jelmondatot: „Mindenkinek a mindene lenni, legfőképp Máriáé!” Ennek rendelt alá mindent. Naponta többször lelkiismeretvizsgálatot tartott és szemügyre vette, hogy hogyan haladt eszményében. Elhatározásokat tett, hogy gyengeségein úrrá lesz és azokat Mária oltalma alatt kívánja megtenni. Türelmes volt magához és végletesen kitartó. Soha nem adta fel. Hogy mennyire sikerült ez?
Az első világháborúban őt is besorozták katonának. Kezdetben sokat zaklatták felettesei ügyetlensége és rossz tartása miatt. Sokat kellett emiatt szenvednie. De úrrá lett ezen, még pedig úgy, hogy felajánlotta Máriának. Úgy fogta fel a katonaéletet, mint egy jellemiskolát, ahol a gyakorlat próbára teszi elhatározásait. Ezáltal minden szenvedés, feladat, a háború kegyetlenségeinek feldolgozása egy jó edzés volt, egy akadálypálya, aminek a végén az eszménye világított és ahol a nehéz részeken mindig ráhagyatkozott Égi Édesanyja segítségére.
A lövészárokharcban ezáltal rendkívüli nyugodtság jellemezte, amire a többi társa is felfigyelt. A harcokban bajtársias és bátor volt, ami felülírta minden ügyetlenségét. A katonatársak a keményebb harci helyzetekben szívesen tudták magukat társaságába, ahol megjelent, ott a félelem megenyhült. Ez volt a tett és a jelenlét apostolkodása. A legveszélyesebb harci helyzetek közepette is tartotta magát az eszményéhez, lelki napirendet vezetett, imádkozott és önvizsgálatot tartott. Máriával egyre bensőségesebb kapcsolatba került, olyannyira, hogy nemcsak egyes cselekedeteit, hanem az életét is felajánlotta neki. Ebben a  ráhagyatkozásban halt meg 20 évesen Franciaországban, Cambrai mellett.

Josef Engling élete irányt mutat számunkra abban, hogy a hétköznapok megszokott dolgait szokatlanul jól végezzük, és hogy szentnek lenni nem egyenlő a világtól való elvonulással, hanem a szentség mindenkinek ott van a világban, csak észre kell venni!