Veszprémi fiúhétvége

Mikor: 
2016, március 18 - 18:00 - 2016, március 19 - 19:00
Hol: 
Veszprém, Padányi Katolikus Iskola

Március 18-19-én részt vettem a veszprémi fiúhétvégén.
Este hatkor kezdődött a program a Padányi iskola tornacsarnokában. Sajnos a focipálya foglalt volt ezért kint játszottunk és a kistornateremben kidobóztunk. Ezután jött a vacsora. Böjt miatt sajtoskenyeret ettünk, közben mindenki mondott pár mondatot magáról. Ezalatt felszabadult a nagy focipálya, ezért egyből játszottunk is egy meccset vacsora után. Éjféltájban esti imával zártuk a napot. A nap végén többen hazamentek, ezért kicsit kevesebben lettünk. Másnap reggel egy kis sport után elmentünk a Lovassy iskola melletti panoráma sétány felújításához, ahol önkéntes munkát végeztünk az alpolgármesterrel, egy állami tisztviselővel és a városi önkéntesekkel együtt. Itt rántotthúsos szendvicset, Balaton szeletet és egy tollat is kaptunk ajándékba. A szálláson pizzát ebédeltünk, majd meghallgattuk Mészáros István (Titi) előadását az önnevelésről. Játszottunk még egy játékot (világok harcát) sok visszavágóval, majd készülődtünk a misére a bazilikába. Utána ki-ki ment haza, ahogy tudott. Én busszal mentem pár barátommal.
Nagyon élveztem a hétvégét!

Szabó Sámuel