Veszprémi fiúhétvége

Este indult a busz Óbudavárra ahol barátaimmal egy remek hétvégét töltöttem el. E 2 nap történéseit vetem lapra. A társaság lassan, de biztosan kezdett gyülekezni a szálláshelyünkön. A nap még csak akkor kezdődött számunkra. A játékok, melyekkel játszottunk, egyaránt tetszettek a legkisebbeknek és a vezetőknek, a "legütősebbre" a nindzsázás sikerült. Másnapig játszottunk volna, ha a bölcs főnökeink az ágyba nem parancsolnak minket. A nap végét imával zártuk, ahol mindenki hálát adott az együtt töltött napért. A másnapi kelésre mindent mondhatok, csak azt nem hogy gyorsan történt. Első utunk a kápolnába vezetett, ahol imával és énekléssel kezdtük a reggelt. Ezután következett az egyik legnagyobb élmény: a reggeli. Az biztos, hogy a konyhás nénik kitettek magukért. Az evés után nagy elszántsággal és kalandvággyal indultunk el a közelben álló kilátóhoz. Remek vezetőnk volt Jakab személyében. A kilátás gyönyörű volt a tájra. A szél vadul fújt, lehetett érezni, hogy harc e helyen elkerülhetetlen. Egyik oldalon a szemüvegesek rendeződtek hosszú sorokba, míg szembe velük az úgynevezett "szemüvegtelenek". A szemüvegesek, mely csapatba jómagam is beletartoztam, bátrabbnak bizonyultak, ezért kirohantak a védőhelyükről. Így utólag nézve ez nem volt túl jó ötlet. Sorra hulltunk el a "szemüvegtelenek" keze által. Kicsit szomorkodva indultunk haza, csak egy valami tudott jobb kedvre deríteni: az ebéd. Újult erőre kapott a társaság, és már indultunk is a jól gondozott, vakondtúrásokkal ellátott kézilabda méretű focipályára. A pálya körülményei azonban lényegtelenek voltak, mert mi így is nagyon jól éreztük magunkat. Az eredményre nem emlékszem, de sok gólt kaptak a kapusok. Újra fáradtan bandukoltunk vissza a házhoz, csak egy dolog tudott minket feltölteni energiával: a vacsora. Az ég lassacskán besötétedett, így hát összegyűltünk a kápolnába köszönetet mondani a vidám percekért, az együtt elmélkedésért és az evésért. A hangulat hazaúton is kiváló volt, a barátommal jót beszélgettem. Ez a fiúhétvége felejthetetlen volt számunkra.
 

 

A kedvenc programom a gyertyagyújtás volt. Ahogy itt csinálták, nagyon ötletes volt. Engem egy mondat nagyon megfogott: „Milyen szerencsések vagyunk, hogy minket nem olyan hirtelen ér a fény, mint a pásztorokat, és nem kell megijednünk, felkészülhetünk Jézus érkezésére.” Értékelni tudnám ha jövőre is elmennénk. A számháború, a Fiúmozgalom elmaradhatatlan programja, ami most majdnem elmaradt, most is nagyon jó volt. De hát ez mindig jó. A másik elmaradhatatlan program, a közös étkezések, a beszélgetéssel egybekötve. Szerintem, az evés közbeni beszélgetések a legtartalmasabbak. A játékok nekem nagyrészt ismertek voltak, de újakat is ismertem meg. Nagyon élveztem a közös beszélgetéseket, a kötött gondolatok mellett a kötetlen, szoba szintű beszélgetéseket is. Szóval mindent összegezve, ez is egy jó hétvége volt. Én köszönöm a szervezőknek, hogy ilyen jól megszervezték ezt a tábort is!!!