Jubileumi Előtalálkozó

Mikor: 
2014, július 5 - 17:00 - 2014, július 6 - 17:00
Hol: 
Óbudavár
Készülődik az ifjúság a nagy ünnepre

2014 októberében rengeteg fiatal fog kiutazni Schönstattba a 100 éves jubileumi ünnepségre. Azért, hogy jobban megismerjük egymást és megtudjuk, hogy kinek mit jelent ez az ünnep, összegyűltünk egy hétvégére. A magyar fiatalokon kívül ott volt néhány kispap és önkéntes Schönstattból, akik meséltek az előkészületekről a nagy ünnepre és lelkesítették a fiatalokat.

Szombat délután focimeccsel kezdődött az együttlét. A magyarok csapata játszott a nemzetközi csapat ellen, ahol chilei, ecuadori, cseh, argentin és spanyol játékosok voltak. Miután a magyarok győzelmet arattak, folytatódtak a programok. Tábortüzet raktunk, hogy megsüthessük a vacsoránkat, majd mindenki mesélt magáról egy kicsit, hogy jobban megismerjük egymást. Az este folyamán együtt énekeltünk spanyolul, magyarul és angolul, és persze megtanultuk a jubileumi éneket. Emellett pedig jókat beszélgettünk. Közös esti imával zártuk a napot, majd kis csoportokban a kápolnában imádkoztunk az éjszaka folyamán, legalábbis aki még ébren tudott maradni.
A vasárnap reggeli imával kezdődött, majd reggeli után az előadóban gyülekezett a társaság. Játékkal kezdtünk, ami 4 nyelven, magyarul, spanyolul, németül és angolul folyt, mint minden ezen a hétvégén. Utána kis csoportokban beszélgettünk. A csoportokban keverten voltak magyarok és külföldiek, úgyhogy a beszélgetések során azt is megtudhattuk, hogy más országokban mit jelent az embereknek Schönstatt, hogy élik meg ezt a közösséget. A beszélgetés után arról meséltek nekünk az önkéntesek, hogy milyen programok lesznek Schönstattban az ifjúságnak. Többek között megismerhetjük más országok ifjúsági mozgalmát, azt, hogy ki hogy viszi Schönstattot a hétköznapjaiba, és tudatosult bennünk, hogy mi vagyunk a jövő generációja. Ezután újra kis csoportokban beszélgettünk néhány kérdésről a kiselőadással kapcsolatban. Hamarosan el is érkezett az ebédidő, ezért lementünk a pajtába és együtt ebédeltünk. Ezután a kispapok és önkéntesek a kápolnába mentek hálát adni az elmúlt hetükért Magyarországon, majd elbúcsúztunk tőlük. Sajnos már 2 óra körül el kellett indulniuk, mert hosszú út állt előttük. Mi azért még együtt maradtunk és egy közös szentmisével zártuk a jubileumi előtalálkozót. Nagyon jó volt közelebbről megismerni azokat, akikkel együtt megyünk Schönstattba és jó volt úgy elbúcsúzni egymástól, hogy legkésőbb októberben találkozunk az ünnepségen.

Az előtalálkozón készült FÉNYKÉPEK ITT tekinthetők meg.