IT2011

Mikor: 
2011, szeptember 23 (Egész nap)
Hol: 
Óbudavár
Az egész egy korai kelés után kezdődött. Épp indultunk Szlovéniába megmászni a Triglavot, mikor is Dani felhívott, és nekem szegezte a kérdést „nem lenne kedved jövőre IT-t szervezni?”
 
Természetesen nem mondtam rögtön igent, mert az ilyen kérdések mindig több mögöttes tartalommal bírnak, mint gondolná az ember. Persze azért később rábeszélt a dologra, így már az ideiben is segédkeztem.
 
Az ötletelés oroszlánrésze a nyár utolsó hetében zajlott, mégpedig Óbudaváron egy kis gyerekvigyázással egybekötve. Természetesen utána is történtek dolgok, sőt, az IT időpontjának közeledtével egyre nagyobb intenzitással.
 
Pénteken 10-kor indultunk Pestről (Kinga, Rita és én). Délben Dani és Mészáros Zsuzsa várt minket a veszprémi városi vasútállomáson. Egy két órás vásárlás közben rádöbbentünk, hogy tulajdonképpen egyikünknél sincs elég pénz a hétvége előfinanszírozására, de együtt valahogy kipréseltük magunkból a milliókra rúgó számlákat. Szerencsére összefutottunk Gódányékkal is, akik levitték előre a mi cuccainkat, így a 20 sörös rekesz is befért a nagy zöld autóba.
 
Megérkezvén a kipakolás után egyből a kápolnában találtuk magunkat, ahol a Szűzanya segítségét kérve a hétvégére teljes mértékben megnyugodtunk, és várakozással vegyes örömmel tekintettünk az előttünk álló napokra.
 
Egy gyors ebéd közben már megjöttek az első pionírok, akiket sikeresen tudtunk terhelni a ránk váró feladatokkal, valamint 4 körül Eszter is megérkezett, így majdnem teljes erővel neki tudtunk állni a dolgoknak, amiket annyira jól sikerült megcsinálni, hogy a megírt 6 óra helyett, már háromnegyed 6-kor elkezdhettük a regisztrációt. Szerencsére elemünkben voltunk, így égett a kezünk alatt a munka.
 
A vacsora természetesen kimaradt, legalábbis egy kis segélyen kívül nem sokat ettünk, de élveztük. Mindenféle apró-cseprő feladat elvégzése után a körhintára is benéztem, ahol az ismerősök és az ismeretlenek egyaránt válaszolni próbáltak egymásnak a Kinga által feltett bugyuta kérdésekre.
 
Jókora csúszás után az esti játék is elkezdődött a szentélyhez vezető úton. Voltak, akik a „többet ésszel mint erővel” bölcsessége alapján a hosszabb utat választották, de a győztes így is egy Palásthy lett. Bár sokak meglepetésére nem Gio, de hát a családban marad.
 
Az eszperentés elcsendesedés majdnem mindenkinek túl bonyolult volt, így vezetői segítséggel kellett lecsitítani a susogó tömeget a csillagok milliói alatt. A „zarándoklat” a Kápolnához természetesen jól sikerült Bálintnak köszönhetően, de ezen azt hiszem senki nem lepődött meg, mert hozta a formáját. Én a kápolna előtt elváltam a tömegtől, hogy a teaházasoknak segítgessek, akik már majdnem teljesen feldíszítették az ebédlőt. Rám már csak a projektor várt.
 
A vetítés jól sikerült, valamint az este is jó hangulatban telt egy kis tarokkal fűszerezve. A teát a Szelestei Klán szolgáltatta.
 
Másnap sikerült felkelni a hajnali fél kilences imára, amit a pannonhalmiak társaságában elköltött ebéd követett. Természetesen nem apadt a regisztrálatlanok népes társasága sem, így nem kevés futkosásba került minden egyes új embert elkönyvelni, valamint rávenni arra, hogy esetleg fizessenek is.
 
Az előadást a Török házaspár tartotta az otthonról, az otthonosságról valamint a kápolnáról. Külön érdekesség volt, hogy az örvendetes olvasó titkain mentek végig, ami egy kicsit segített más szemszögből látni Mária és Jézus kapcsolatát is.
 
A kiscsoportos beszélgetés helyett Gioval elmentünk valami kis helyet keresni a rekesz mászáshoz (vagy kedveltebb nevén rekesz masszázs), hogy a délután is jó hangulatban telhessen a különböző szabad programok sokaságának köszönhetően.
 
Az ebéd után meg is volt a sikere mindegyiknek. A mászást az elején kevesek merték megpróbálni, de miután észrevették, hogy kicsit sem halálos, rögtön megjött hozzá a kedv.
 
A standoknál messze nem volt akkora tömeg, meg érdeklődés, mint ahogy számítottunk rá, ráadásul még Jankát sem sikerült megölnöm a cetlis játékban (mért nem jöttél a standokhoz Janka?), viszont Titi annál inkább vérszemet kapott, és a kis fogkefe imitációval (3 szál hosszú gyufa, valamint néhány darabka wc papír összecelluxozva) minden egyes jelenlévőt a másvilágra küldött. De a csúcspont mindenképpen az volt, amikor Kingáék egy hatalmas vízibomba csatát rendeztek a parkolóban. Én szerencsére megúsztam szárazon.
 
A finom vacsora után az előesti mise következett, ahol Balázs atya eddigi életem egyik legjobb prédikációjával kápráztatott el minket, akarva-akaratlanul utalva a délelőtti előadásra is. A szentmisét az áldozatok elégetése követte, amely az elmúlt sok-sok év termése volt, nem csak fiatal részről. Szép kis szertartást talált ki hozzá Dani, bár a focipályán elengedett világító kis hőlégballonok nem mind működtek úgy, ahogy akartuk volna.
 
Az este az ifjú Csermák házaspár teaházával folytatódott. Legalább 10 féle teakülönlegességel, legóval, és mindenféle egyéb játékokkal. Nekem volt az estén egy kis kedvbeli zuhanórepülésem, ami kicsit rányomta a bélyegét az elkövetkezendő éjszakára.
 
Még éjfél körül lefeküdtem, hogy majd 2-kor elmenjek szentségimádásra. A tervezett fél óra helyett végül egy óra lett belőle, még úgy is, hogy majdnem elaludtam, ugyanis Lacika inkább átaludta az éjszakát. Mikor 3 körül visszaértem a szobába egy még ennél is jobb dolog történt velem: az ágyam foglalt volt, így a földre szorultam a kis hálózsákommal, és duzzogva Sün Balázsra gondoltam.
 
Hajnalban a korán kelőknek köszönhetően végre ágyhoz jutottam, és kicsit tovább aludtam a kelleténél, de persze ettől nem lett jobb kedvem. Reggeli alatt a körülöttem lévő világgal elég erősen éreztettem, hogy nem vagyok tréfás kedvemben. Szerencsére az aratás valahogy helyre rakott. Azt hiszem, hogyha ez mondjuk nem Óbudaváron történt volna, akkor még mindig duzzognék.
 
Aratás után Kinga meg Dani ajándékokkal árasztotta el a náluknál kevesebbet dolgozó embereket, de szerencsére ők sem maradtak ki semmiből. Köszi Móni, hogy te ilyenekre is gondolsz.
 
A takarítás kicsit hosszabbra nyúlt, mint ahogy azt sejtettük volna, így a kiértékelés elmaradt, de összességében azt mondhatom (természetesen csak elfogultságomból fakadóan), hogy jól sikerült a hétvége, de majd jövőre próbáljuk még ennél is jobbra szervezni, ugye Eszter?