- Bemutatkozás
- Aktuális
- Jelmondat
- 2017 – Élő közösségben céljaid felé
- Korábbi jelmondatok
- 2016 – Növekedjünk közösségben az alapokhoz hűen!
- 2015 - Derűvel építsük a jövőt!
- 2014 - Új világ, új misszió
- 2013 – Taníts minket nevelni
- 2012 - Szövetséged sürget minket
- 2011 - Forrásodból akarunk meríteni
- 2010 - Maradj velünk - Engem küldj
- 2009 - Veled és érted
- 2008 - Reménnyel céljaink felé
- 2006 - Jelenlétedben járni
- 2005 - Veled minden nap
- Évfordulóink
- Schönstatt
- Krónika
- Schönstatt +
- Linkek
Alsósok tábora
Mikor:
2009, július 12 - 09:00 - 2009, július 18 - 12:00
Hol:
Sarvaly-forrás (Sümeg közelében) Tavaly vettem részt először schönstatti fiútáborban és annyira tetszett, hogy úgy döntöttem, idén sem hagyom ki. Meglepetésemre egyből csapatkapitánynak jelölt ki a vezetőség, amit szívesen el is vállaltam, bár egy kicsit izgultam, mert tavaly csak a legtávolabbi résztvevő díját sikerült „megnyernem”.
Szerencsére ellentétben az előző évvel, az esős napok elkerültek minket, csak az utolsó napon, a közös ebédkor esett, de az bepótolta az egész hétre valót. Soha nem fogom elfelejteni, amikor az egész csapat szülőstül és testvérestül a sátor alatt ebédelt, közben meg ömlött az eső, dörgött és villámlott.
Nagyon tetszett a sümegi kirándulás, finom fagyit ettünk, majd meglátogattuk a várat is. A sportnap is jól sikerült, csapatommal megnyertük a métát, a focit és én lettem a gólkirály. Nagy meglepetésemre az összesített csapatversenyben is elsők lettünk.
Sok barátot szereztem a táborban, a Bocsák testvérekkel együtt töltöttük a családnapokat is Óbudaváron augusztusban, ahol már jó barátként köszönthettük egymást.

Szerintem jövőre is megyek fiútáborba, már várom!
Szili Mátyás