Alsósok tábora: Monostorapáti

Én úgy mentem a táborba, hogy majd csak annyi lesz a dolgom, hogy a függőágyamból néha rászólok valakire, hogy csináld ezt meg azt, meg hogy az előző heti turnus által kavart problémáknak megoldásában segédkezem. Ez a kép hamar összeomlott bennem, de azért néha jutott idő erre is. A táborvezetésben már rutinos Miki bácsi, Bartal Miki és Csermák Tomi mellett Alföldi Andris is, meg én is az első táborunkat vezettük, de azért talán sikerült valami jót összehozni.

A hétfői napunkat - és majdnem a sátrunkat is - teljes mértékben elmosta az eső, így csak kedden vágtunk bele a nagytúrába. Az Eötvös-kilátóhoz akartunk eljutni egy nálam nem sokkal fiatalabb térképpel. Így nem is szolgált nagy meglepetéssel, hogy eltévedtünk.

A szerencsés kimenetel csak annak köszönhető, hogy volt ott egy résztvevő az előző táborból, aki még emlékezett az helyes útvonalra.

Ennek eredményeképpen életemben először eljutottam a kilátóhoz, annak ellenére, hogy nem az első táborom volt ott. És ezt bizony még elég sokan elmondhatják magukról… A visszafele útra szépen kiterveltük hogy otthagyjuk a Józsikát a kilátónál, hogy némi izgalom is legyen, de aztán rázendített az eső, és jobbnak láttuk, ha minél hamarabb hazaérünk. Értelemszerűen úgy diktálta a tisztesség, meg a vezetői felelősségtudat, hogy valamennyien. A gyors és egyszerű megoldások híveként rövidítettünk egyszer-kétszer árkokon-bokrokon keresztül, de az is szempont volt, hogy az is bőrig ázzon akinek van esőkabátja. Tökéletes közösségépítő hatása van annak, ha mindenki legalább egy kicsit szenved! Ezzel a sok rövidítéssel magunknak is meglepetést okozván végül sikerült valahogy hazavergődni.
Szerdán szintén nem mentünk sehova, mert a változatosság kedvéért rázendített az eső, így maradt a méltán népszerű „fogkefés-gyilkosos” játék. Így délután a kínálkozó lehetőséget pihenésre kihasználó vezetőség arra ébredt, hogy a gyerekek éppen a szentélyben álló kereszthez kötöztek valakit, ily módon megnehezítve a vélt gyilkos további ténykedését.
Az akadályversenyre való felkészülés úgy szakadt ránk, mint a hét folyamán az eső, így körülbelül éjfélre készültünk el, de sikerült! Másnap pedig (vagy már aznap?) korán ki kellett hordani a leveleket, hogy minél korábban nekiindulhassanak a gyerekek a vadonnak, mi meg eséllyel pihenhessünk végre! Azonban sajnos a résztvevők nem tudtak úgy tájékozódni, ahogy azt a lustaságunk remélte volna, így jó pár körünkbe tellett, hogy a kétségbeesés határától az újabb levélig elkalauzoljuk a csapatokat.
A pénteki sportnapon métázással, focival, kötélhúzással hamarosan kiderült, hogy melyik csapat állja legjobban a sarat. Szó szerint. Este a kürtöskalácssütés, és tűzijáték után meghallgattuk a csaptok énekeit, majd még nekiláttunk a mi nótánknak, aminek másnap nagy sikere lett.

Szombaton a nap tevékeny része a záró liturgia és nagy ebéd után csak pakolásból állt, de legalább utána, otthon megérdemelten élvezhettem a rég várt fagyit a rég várt fürdőkádban.
Mindent összevetve jó volt a tábor, bár azt hittem, hogy nem lesz ilyen nehéz feladat…

Ther Péter Pál