124. Hogy találom meg a személyes eszmény-képemet?

Hogy fedezhetjük fel a személyes eszményünket? Ennek nagyon sok útja van. Az egyik, hogy a Gondviselés munkáját figyeljük az életünkben. Elgondolkozva, hogy Isten milyen úton vezet minket és a belső irányításon, amelyek ebből következnek, felfedezhetjük azt a sajátos küldetés, amelyet Isten nekünk szán. Mivel Istennek mindenkiről van egy szeretet-terve, tudjuk, hogy a személyes történelmünkben Istentől kapott vezérfonalak vannak a nekünk szánt küldetéshez. Egy idő után, kellő figyelmességgel meghatározhatjuk a kontúrjait vagy markáns arcvonásait ennek a küldetésnek így öntve szavakba a személyes eszményt.

Egy másik lehetőség, hogy követjük a pszichológiai utat. Ez abban áll, hogy lelkünk alapvető természetét (alkatát és tónusát) vizsgáljuk, felfedezzük erősségeinket és gyengeségeinket. Egy ilyen folyamathoz segíthet a négyféle vérmérséklet tanulmányozása, vagy másfajta személyiség vizsgálat. Azonban ebben az esetben is a legfontosabb nem annak felismerése, hogy „kolerikus vagyok” vagy ehhez hasonló, hanem az ezt követő beszélgetés Istennel a velünk való tervéről, a jobban megismert erős-ségeink és korlátaink tükrében.

Még egy másik, intuitívebb úton azt vizsgáljuk, hogy mi a kedvenc imádságunk, vagy egy nagy szent vagy egy példakép példáját vesszük, aki mindazt elérte, amit mi is teljesíteni szeretnék. Vagy megtörténhet, hogy egy erős vallási élmény egy zarándoklat során, vagy egy találkozás egy emberrel, akit Isten küldött nyitja ki a szemünket a világra és az eszményre, amelyet Isten belénk helyezett.