Vértező

"Ez az a páncél, amit fel kell öltenetek, ez az a kard, mellyel kívánságaitokért harcolnotok kell."
(Kentenich atya)

A Vértező a Schönstatti Fiúmozgalom képzése, melyben arra hívjuk a 20 év feletti fiúkat, hogy sok energiával, sok lelkesedéssel és munkával egy igazabb emberré, igazabb kereszténnyé, igazabb férfivá váljanak. Az út, amit mutatunk, Schönstatt útja. Egy olyan eszközrendszer, olyan pedagógia, olyan világkép, melynek nyomán válaszokat találhatunk a jelen kor kérdéseire.

Másfél év, hogy megismerd Schönstattot, elmélyedj magadban és felkutasd, hogy hol található az "apostoli területed". Ha tenni akarsz, hogyan tehetsz a legtöbbet az emberek és az egyház szolgálatában. Előadások, amik mind-mind ezt a nagy célt célozzák: minél többen érezzék feladatuknak, hogy a világban fáklyaként világító keresztényekként példát mutassanak a helyes értékrendről, az erős közösségről.


2010 szeptemberében lezárult a Vértező első évfolyama. 2009-2010 között, másfél éven keresztül együtt dolgoztunk, fejlődtünk, alakultunk. Talán jobb emberekké váltunk. Erről a szép közös utunkról állítottunk össze egy kis füzetet, amelyben helyet kaptak az élményeink, és amely alapján akár mások is kedvet kaphatnak a következő évfolyamhoz. A kiadvány kivonata itt a honlapon is fellelhető a jobb oldali sávban!

Most, február 26-án pedig útjára indult a Vértező II. évfolyama 11 résztvevővel!