Jelmondat

A jelmondatot az éves zsinaton kapjuk. Azért mondhatjuk, hogy kapjuk, mert hisszük, hogy miközben keressük a jelmondatot, a Szűzanya ott van közünk, és segít hogy olyan mondatot, megfogalmazást találjunk, amiből táplálkozni tud a mozgalom a következő évben, ami magába foglalja a hálaadást az elmúlt évért, és az előretekintést, terveket a következő évre.

A kérdés jogos lehet: addig rendben is van, hogy ott a Szűzanya, de hogyan talál tíz-húsz fiú egy olyan mondatot, ami kifejezi a mozgalom "jelenét" és mindenki táplálkozni tud belőle?

Valahogy így:

 

A zsinaton minden jelenlevő úgy van ott, hogy valamit képvisel. Egy régiót, egy csapatot, egy nagyobb eseményt (nyári tábor vezető, lelki vezető...) ...

Megérkezés után van egy kis beszélgetés, hogy ki hogy jött, mi forog benne. Itt a központ az ott jelen levő ember. Ezáltal kezd a légkör olyanná alakulni, ahol talán mindenki egy kicsit otthonosabban érzi már magát. Aztán másnap jön egy hosszú beszélgetés: beszámolók arról, amit ki-ki képvisel. Itt a feladat, a mozgalom van a középpontban, a cél pedig az, hogy az ott jelen levők, minél jobban belelássanak a mozgalom jelenébe. Hol mi megy jól, hol milyen segítség kéne... Milyen visszhangok vannak az elmúlt évről, milyen tervek vannak a jövőre nézve.

Így ezek a beszélgetések és együttlétek teremtik meg azt a légkört, ami a Szűzanya segítségével olyan táptalajjá tud válni, hogy meg tudjuk találni azt a mondatot, kifejezést, ami valahogy mindenkihez, és mindenhez valamilyen módon kapcsolódhat.