Formátum: 2012

Fiúzsinat 2012

Mikor: 
2012.március.2 - 2012.március.4
Hol: 
Óbudavár
Indulás 15:47-kor. Legalábbis az SMS-ben ez állt, aztán persze nem így lett, mert megcsodáltuk a készülő lasertag felszerelést, meg elkezdtem okosítani a népet hatalmas photoshop tudásommal, jah, és persze a Dani is késett. Szóval minden hányattatás után elindultunk, Tomi, Gio, Dani meg én. A turbótrabi mindnyájunkat Óbudavárra röpített, de a késői indulást így sem sikerült behozni, így hát a program is késve kezdődött, de persze ez azért nem okozott nagy gondot. Mikor Bendzsi is befutott elkezdhettük a vacsorát is, utána meg már valójában is belecsaphattunk a lecsóba.
 
   Tovább »

2012 Zsinat

Mikor: 
2012.március.2 - 2012.március.4
Hol: 
Óbudavér
Nagyon lelkesen és várakozásokkal telve, kíváncsian mentem a Zsinatra. Egyrészt a tavalyi Zsinat élményei miatt, másrészről, mivel idén én szerveztem a Zsinatot nagyon izgatott voltam, vajon sikerül-e mindent a tervek szerint megvalósítani, zökkenőmentesen és jól lebonyolítani a programot. Mivel tavaly voltam első Zsinatomon, idén meg már szervezőként mentem, így ez igen furcsa érzéseket keltett bennem, de nagyon érdekese és jó érzés volt megtapasztalni, az elfogadást, a segítséget, a támogatást, az együttműködést, a tényt, hogy mindenki ugyanazért van itt, megtalálni az idei jelmondatunk!    Tovább »

Zsinat 2012

Mikor: 
2012.március.2 - 2012.március.4
Hol: 
Óbudavár
Erre a hétvégére egy hirtelen ötlet által vezérelve mentem el, ugyanis három nappal előtte dőlt el, hogy én megyek, de szerencsére ennek semmilyen rossz következménye nem lett. Hála Bartal Mikinek, egyszerűen megoldódott az utazásom Óbudavárra. Jó érzés volt úgy menni oda, hogy már ismertem néhány embert, azokat akik Pannonhalmán végeztek vagy az elmúlt évben jártak ott. Emellett volt bennem egy bizonyos szorongás, ami abból eredt, hogy ez volt az első fiúzsinatom és egy kicsit újoncnak éreztem magam.

Nagyon tetszett a péntek esti, röpke pár órás kivel mi van kör, mert sok mindent megtudtam azokról, akiket még nem ismertem, és jó volt új híreket hallani az ismerősöktől. Kimondottan tetszett a stílusosan átrendezett Szentély, a meghitt, gyertyás hangulatvilágítással. A későesti beszélgetés után jött a mégkésőbb esti jól megérdemelt tarokk parti, aminek hála, másnap reggel alig bírtam fölkelni.

   Tovább »

Fiúzsinat

Mikor: 
2012.március.2 - 2012.március.4
Hol: 
Óbudavár

A Schönstatti Fiúmozgalom idén Óbudaváron tartja éves Fiúzsinatát, amelynek elsődleges célja a hálaadás az elmúlt időszakért, és az új éves jelmondat megtalálása. 

Veszprémi fiúhétvége

Mikor: 
2012.március.9 - 2012.március.10
Hol: 
Veszprém, Padányi gimnázium B10-es tanterem és tornaterem (Szeglethy utca 6.)

Ha szeretnél részt venni egy jó hangulatú hétvégén, ha szeretnél együtt lenni a barátaiddal, ha van kedved sokat játszani, ha szeretnél megtudni valamit Schönstattról, Máriáról, akkor gyere el!

Kiknek: 10-15 éves (5-9. évfolyamos) fiúknak
Mit kell hozni: meleg ruha, hálózsák, hangszer, ha játszol valamin, 2000 Ft a szállásra és az étkezésekre.
Hozd magaddal a barátodat is!

Ha bármi kérdésed van még, nyugodtan írj, vagy hívj fel!

Jelentkezés: Palásthy Gergely Ferenc
               Gergely<kukac>PalasthyBt<pont>hu
               0620/6254821

GYERE EL, MERT JÓ LESZ!

Régiók Találkozója

Mikor: 
2012.április.13 - 2012.április.15
Hol: 
Óbudavár

A hétvége költsége: 3000 ft

Jelentkezési határidő: április 8., éjfél (későbbi jelentkezés: +500 ft)

Jelentkezni lehet Ther Palkónál (therpalko<kukac>gmail<pont>com, +36-20/501-57-70)

Érkezés: pénteken 18 órára. Indulás: vasárnap 12 körül.

A hétvégén Török Péter fog előadást tartani az idei jelmondatról: Szövetséged sürget minket! Ehhez kapcsolódóan a Gódány házaspár is beszél majd nekünk a szeretetszövetségről.

Ezen kívül pedig lesz minden, amit korábban már megszoktál. Sok játék, beszélgetés, régi ismerősök és új arcok, Óbudavár, kápolna, szép idő.

Hozz magaddaltúrázós cuccot, bögrét, tányért, kanalat, bicskát, hálózsákot, hangszert, meg váltásruhát ízlés szerint

Minden korosztályt nagy szeretettel várunk, 8 éves kortól (3. osztály) egészen az egyetemistákig.

Gyere el, mert jó lesz!:)